6.17 Az osztálytalálkozó
ZSU 2005.02.09. 09:59
>>>Klikk<<<
Elérkezett Phoebe középiskolai osztálytalálkozójának ideje. Phoebe megkérte Paiget, hogy menjen vele, ezért Paige Phoebe évkönyvét nézegette. Piper elmesélt néhány részletet Phoebenek ebből a korszakából, vagyis, hogy saját bandájával mennyi rosszat csináltak. Phoebe már nevetve fogta fel a dolgot, és kijelentette, hogy ez már régen volt....
Piper rosszul lett, ezért Paige kikisérte a fürdőszobába. Phoebe egyedül maradt az évkönyvel. Felolvasot belőle egy kis versikét, amitől egy pillanatra lázadó tinédzserré vált. Phoebe megnyugodott, hogy csak egy pillanatig tartott, így Paigel együtt elmegy az osztálytalálkozóra, ahol mindjárt a tesi tanár felevenítette a régi gonoszságait. Úgy csinált, mintha Phoebe még mindig tini lenne. Phoebe és Paige bemenntek a tesi terembe, ahol Phoebe összefutott régi bandájával. Toddal, aki Phoebe gimnáziumi pasija volt, aki azóta már ügyvéd lett, és megházasodott, Ramonával, aki nem változott semmit. Még mindig úgy akart bekerülni a bandába, hogy mindenbe belemegy. Szóesett Rickről a bandavezérről, akiről kiderült, hogy börtönben van itallopás miatt. Phoebe és Tod éppen beszélgetnek, amikor Tod hárpia felesége Phoebe egykori osztálytársa Paula beolvas Phoebenek, és mindent a fejéhez vág, majd Freebe-nek szólítja. Phoebe rosszul lesz, elmegy, és kint egy pillanatra ismét átváltozik. Paige javaslatára hazamennek.
Otthon Phoebet felhívja Tod, hogy elnézést kérjen Paula miatt. Paula azonban átveszi a kagylót, és ismét Freebenek szólítja, amitől Phoebe véglegesen átváltozik, és üvöltve mondja Paulának, hog kicsinálja. Paula ijedten leteszi a telefont.
Eközben Piperék apja Victor megismerkedik Chrissel, aki nagypapának szólítja, és kijelenti, hogy milyen jófej. Phoebe megszökik az ablakon keresztül, és visszamegy az osztálytalálkozóra. Mindneki őt nézi, Paula ismét gúnyolja, Phoebe bosszúból kutyává változtatja, majd a végzős osztályt újra Tinikké. Elkezdődik a vad bulizás. Toddal az asztal alá bújnak, és csókolózni kezdenek, a többiek pedig törnek zúznak. Paige megérkezik, és Phoebet keresi, aki azonban Toddal és Ramonával ellop egy rendőrautót, és elmennek a börtönbe meglátogatni Ricket. Phoebe egy kis időre megváltoztatja hármójuk alakját, így elhitethetik a rendőrökkel, hogy ők ügyvédek. Rick kimegy hozzájuk, és megijed mikor visszaváltoznak. Tod kijelenti, hogy Phoebe boszorkány. Rick leüt egy rendőrt, majd megszöknek.
Christ eközben tetű démonok keresik, és mindig bújkál lőlük. Victor pedig próbál "jófej" lenni, de nem sikerül neki. Chris elmondja, hogy Piper mikor Chris 14 éves lesz megfog halni.
Rick megpróbálja rábeszélni Phoebeéket, hogy raboljanak ki egy páncélautót, de senki nem megy bele, ezért Todot leüti. Phoebe visszaváltozik normál alakjában, de ekkor eltűnik, és a Halliwell házba kerül. Nővérei megidézték. Kéri őket, hogy küldjék vissza. Mire Phoebe visszakerül Ramona sehol, Rick pedig fegyvert fog rá, és kényszeríti, hogy segítsen neki lopni. Rendőrnek álcázza Ricket. Az úton leszórítanak egy teherautót, majd Phebe lmond egy
Elérkezett Phoebe középiskolai osztálytalálkozójának ideje. Phoebe megkérte Paiget, hogy menjen vele, ezért Paige Phoebe évkönyvét nézegette. Piper elmesélt néhány részletet Phoebenek ebből a korszakából, vagyis, hogy saját bandájával mennyi rosszat csináltak. Phoebe már nevetve fogta fel a dolgot, és kijelentette, hogy ez már régen volt....
Piper rosszul lett, ezért Paige kikisérte a fürdőszobába. Phoebe egyedül maradt az évkönyvel. Felolvasot belőle egy kis versikét, amitől egy pillanatra lázadó tinédzserré vált. Phoebe megnyugodott, hogy csak egy pillanatig tartott, így Paigel együtt elmegy az osztálytalálkozóra, ahol mindjárt a tesi tanár felevenítette a régi gonoszságait. Úgy csinált, mintha Phoebe még mindig tini lenne. Phoebe és Paige bemenntek a tesi terembe, ahol Phoebe összefutott régi bandájával. Toddal, aki Phoebe gimnáziumi pasija volt, aki azóta már ügyvéd lett, és megházasodott, Ramonával, aki nem változott semmit. Még mindig úgy akart bekerülni a bandába, hogy mindenbe belemegy. Szóesett Rickről a bandavezérről, akiről kiderült, hogy börtönben van itallopás miatt. Phoebe és Tod éppen beszélgetnek, amikor Tod hárpia felesége Phoebe egykori osztálytársa Paula beolvas Phoebenek, és mindent a fejéhez vág, majd Freebe-nek szólítja. Phoebe rosszul lesz, elmegy, és kint egy pillanatra ismét átváltozik. Paige javaslatára hazamennek.
Otthon Phoebet felhívja Tod, hogy elnézést kérjen Paula miatt. Paula azonban átveszi a kagylót, és ismét Freebenek szólítja, amitől Phoebe véglegesen átváltozik, és üvöltve mondja Paulának, hog kicsinálja. Paula ijedten leteszi a telefont.
Eközben Piperék apja Victor megismerkedik Chrissel, aki nagypapának szólítja, és kijelenti, hogy milyen jófej. Phoebe megszökik az ablakon keresztül, és visszamegy az osztálytalálkozóra. Mindneki őt nézi, Paula ismét gúnyolja, Phoebe bosszúból kutyává változtatja, majd a végzős osztályt újra Tinikké. Elkezdődik a vad bulizás. Toddal az asztal alá bújnak, és csókolózni kezdenek, a többiek pedig törnek zúznak. Paige megérkezik, és Phoebet keresi, aki azonban Toddal és Ramonával ellop egy rendőrautót, és elmennek a börtönbe meglátogatni Ricket. Phoebe egy kis időre megváltoztatja hármójuk alakját, így elhitethetik a rendőrökkel, hogy ők ügyvédek. Rick kimegy hozzájuk, és megijed mikor visszaváltoznak. Tod kijelenti, hogy Phoebe boszorkány. Rick leüt egy rendőrt, majd megszöknek.
Christ eközben tetű démonok keresik, és mindig bújkál lőlük. Victor pedig próbál "jófej" lenni, de nem sikerül neki. Chris elmondja, hogy Piper mikor Chris 14 éves lesz megfog halni.
Rick megpróbálja rábeszélni Phoebeéket, hogy raboljanak ki egy páncélautót, de senki nem megy bele, ezért Todot leüti. Phoebe visszaváltozik normál alakjában, de ekkor eltűnik, és a Halliwell házba kerül. Nővérei megidézték. Kéri őket, hogy küldjék vissza. Mire Phoebe visszakerül Ramona sehol, Rick pedig fegyvert fog rá, és kényszeríti, hogy segítsen neki lopni. Rendőrnek álcázza Ricket. Az úton leszórítanak egy teherautót, majd Phoebe elmond egy igézetet, ami rosszul sül el, így a sofőr felgyullad. Rick megpróbálja kirabolni a teherautót, de Phoebe előidéz egy rendőr szirénát, így Rick Phoebevel együtt elmenekül be a Halliwell házbba, ahol fegyvert fog rá, és követeli, hogy csináljon neki új arcot.
Paige is megjelenik és nem ért semmit. Rick megkérdezi, hogy Paige is boszorkány e. Végül Phoebeék eldöntik milyen arcot csináljanak neki. Az új arc megvan! Chris arca. Phoebeék elbújnak. Rick nem ért semmit. Megjelennek a tetű démonok és nyálkás zöld trutyiukkal kivégzik Ricket, mert azt hitték, hogy Chris.
Chris elmondja Pipernek, hogy azért kerüli, emrt meghal, és nem akar hozzászokni a jelenlétéhez. Piper megnyugtatta, hogy nagyon sok minden változhat még. Chris anyának szólítja Pipert, aki nagyon megörül ennek.
|